1.

 Az élet nem mindig boldogság elegye.

Én már csak tudom, egy évem úgy telt el, hogy folytonosan kezdtem begolyózni attól mit, vagy kit akarok. Tiniként az életben a kibontakozás elég nehéz, főleg, ha még hozzá tehetséges és okos vagy.
Anyám szerint nem szabad elszalasztanom semmilyen lehetőséget, és ebben a lehetőséget Carolinában kaphatom meg, hogy felvegyenek valamelyik művészeti iskolában.
Anyámra, Brigitte pillantottam.
Végre kiengedték a kórházból, és mióta kint van a kanapén ülve eszik. Temérdek kaját képes benyelni, mint egy piton. Kényelmes ruhát viselt, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy gömbölyödne.
- Anya mit szólnál, ha Ármin is át jönne? - érdeklődtem mellé potyanva. Anyám egy ideje kerüli az embereket, csak a munkába jár be, és gyors haza. Mintha kerülné Olivér.
- Persze miért nem jöhetne? - fordult felém zavartan.
- Mert Olivért is kerülöd.
- Nem kerülöm.
Kíváncsian fürkésztem az arcát. - Anya legalább egy hónapja nem beszéltetek egymással.
Anya unottan megvonta a vállát, közben a hasát simogatta, így már kezdtem megérteni miért fél találkozni Oliverrel.
Attól fél, hogy nem akarja és, hogy vetesse el, mint régen akarták, hogy velem így tegyen.
- Anya, nem hiszem, hogy Oliver ezt akarná.
Anya piszkálgatni kezdte az ételét. - Nem erről van szó, Bogi... - kezdte suttogva. - Az, hogy nem tudom ki az apja.
Na, nem pont erre számítottam.
- Hogyhogy nem tudod ki az apja?! - akadtam ki kissé. - Anya! Hát miért nem vagy okos?
Anyám szúrósan meredt rám. - Jól van kedves, Teréz anya állj le. Oliver előtt volt egy éjszakás kapcsolatom. Holnap megyek orvoshoz - dünnyögte. - Olivér pedig nem akarom megbántani.
- Na jó - emeltem fel mindkét kezem. -, én inkább egy szót sem szólok.

Másnap reggel anya meg én Adamhoz mentünk reggelizni, azonban anyám már nem jutott el odáig, mert Oliver nem tudott sokat várni. Így már a pizzázó előtt lecsapitt anyára, aki kissé elsápadt.
- Rendelj nekem rántottát és hamburgert, mellé pepsit - adta le a rendelést nekem kedvesen. Tudtam, hogy Oliver sose bántaná meg anyámat, de féltem attól is, hogy mi lesz, ha kiderül, nem ő az apa.
Amint beléptem Oliver már sugárzó mosollyal fogadott.
- Anyudat hol hagytad?
- Készül a temetésére - mormoltam ironikusan, azonban Adam nem értette a vicceket, vagyis az enyémet. - Egy rántottát kér és hamburgert és pepsit.
Adam halványan elmosolyodott. - Veled is folyton pepsit ivott.
- Valami sose változik - morogtam. - Én egy kávét kérek és hamburgert.
- Oké, foglalj helyett nyugodtan - bökött a szokásos helyünkre. Azonnal helyet foglaltam és koccogtattam a körmömet az asztalon idegeségembe.
Anya boldog súgárzó mosollyal jelent meg, ragyogott, mint egy fényes csillag az égen.
Az asztalhoz ült.
- Na, mi történt? - érdeklődtem.
- Holnap velem jön a vizsgálatra. Mindent elmondtam neki.
Adam odajött hozzánk, hogy le tegye a megrendelt ételeinket. Hosszú pillantás vetett anyámra, amitől jobban elgondolkoztam. Anyámra pillantottam, aki elégedetlen falta a rántottát és a hamburgert. Adam a másik asztalhoz fordult, az anyámhoz fordultam.
- Nem akarok nagy feneket keríteni, de Adam nem szerelmes beléd?
Anyám abban a pillanatban fulldokolni kezdett. Könnyezve ivott a pepsiből, aztán homlok ráncolva rám pillantott.
- Ez, hogy a fenébe jutott most eszetbe?
- Nem is tudom, talán azért, ahogy rád nézett.
Anya fejét rázta.
- Fura gondolataid vannak.
- Többszörösen abnormális, hiszen a lányod vagyok.
- Ez roppant kedves volt tőled. Én is nagyon szeretlek. De nem, Adam nem érez irántam semmit, hiszen barátok vagyunk. - magyarázta. Bólintottam, lehet, hogy anya, ezt gondolja, de Adamat nézve mást szürtem le.

Aznap este csinosan öltözve indultam útnak az apámhoz. A szokásos vacsorára. A vacsora remélhetőleg zökkenő mentes lesz, hisztik és többi csínytől. Valójában szerettem ezeket az estéket, még akkor is, ha heti egyszer vagyok náluk, mert így legalább megismerem az apámat és a testvéreimet.
Még, ha az egyikük egy kis hisztérika. Vidám voltam, ahogy ettem.
- Hogy telt a mai napod, Bogi? - érdeklődött hirtelen apám felém fordulva. Bekaptam a tányéromon lévő utolsó falatot.
- Jól. Tanultam. Most épp francia nyelvet akarom megtanulni.
- Nahát! És miért? - tette fel a kérdést Kamilla, látszott rajta, hogy tényleg érdekli mivel foglalkozok.
- Hát...készülöm a fősulira.
Aliz azonnal felhorkantott. - Tőlem nem akartok kérdezni semmit? - duzzogott. - Például azt, hogy karácsonykor miért nem fogunk utazni?
- Oh, miért nem mentek? - kérdeztem.
- Amit ki szoktunk venni házat, azt már nem tudjuk ki venni. Lefoglalták..
- Miért nem vesztek ki másikat?
- Bogi jönnél velem egy pillanatra? - Állt fel hirtelen apám az asztaltól, utána mentem. A lépcsőn haladtunk felfelé, mikor felérkeztünk. A folyosóra értünk. Az utolsó ajtóhoz értünk, apa kitárta az ajtaját és betolt.
Lemerevedtem. Egy szoba tárult fel előttem egy elegáns felszerelt szoba, gyönyörű ággyal, és könyves polcokkal.
Zavartan apámhoz fordultam, aki az ajtónak dőlve figyelt.
Nagy levegőt vett. - Ez a te szobád. Szeretném, ha többet lennél itt.
Megráztam a fejem. - Nem hagyhatom magára anyámat.
Apám megdörgölte az arcát. - Értem. Nem szeretném anyáddal megszakítani a kapcsolatod. De szeretném, ha a Karácsonyt itt töltenéd velünk.

Hétfő reggel anya mosolyogva fogadott.
- Szia, életem. Milyen volt a vacsi?
- Hát..- kezdtem, de a sugárzó arcára néztem. - A szokásos volt. Aliz hisztizet, mert nem mennek karácsonykor nyaralni - mondtam inkább kávét töltve magamnak. Anyám sunyin rám tekintet.
- Bogi ismerlek már annyira, hogy tudjam titkolsz valamit.
- Boldog vagy.
- Az is leszek - nagyot sóhajtott. - Meg mutatta a szobádat, igaz?
Ki kerekedett a szemem. - Te tudtad? Akkor azt is tudod, hogy azt akarja velük töltsem a karácsonyt.
- Mi? - sötét felhő borult végig anya arcán, majd fájdalom elegye. - Ezt, hogy képzeli.
- Nem megyek anya. Majd máskor.
- Te el akarsz menni? - kérdezte halkan, szinte suttogva. Tudtam, hogy ezzel megbántom, de válaszoltam.
- Igen. Szeretnék velük karácsonyozni. De másnap együtt tölthetjük feldíszitjük a fát, forrócsokit iszunk, meg nézzük a grincset - hadartam, de ezzel azt értem el, hogy anyám megrázva a fejét, és az ajtóhoz hátrált.
- Azt csinálsz szentestén, amit akarsz.
- Anya kérlek - kiáltottam utána, de már csak a becsukodó ajtó hangja volt a válasz.
Csend uralkodott el a házon.