18.

 

Mikor a kórházba értem, Ármin már ült az, egyik nővér szoba előtt.

- Amint megkaptam az üzeneted jöttem - magyarázta. - Ne haragudj edzésem volt.

- Értem.

Ármin magához ölelt. - Semmi baja nem lesz.

- Sose láttam még olyannak. És lehet ennek én vagyok az okozója - fakadtam sírva.

- Mi? Bogi, nem - simogatta meg az arcomat. - Anyud erős, ezt is bármi lesz is legyüri.

- Aranyos vagy, hogy próbálsz nyugtatgatni - suttogom. - Tudni már valamit anyumról? - fordultam a felbukkan Márk és anyja felé.

- Most már bármelyik percben kitokhatják a vizsgálóból, úgy, hogy nyugodj meg. De nekünk mennünk kell. Hívj, ha bármi van - mondta sietős léptekkel elsétálva. Zavartan meredtem utánuk.

- Holnap sulim lesz...de így nem akarok menni.

- Minden rendben lesz. Ha nem gond fel hívtam Ádámot, hiszen anyuddal jóbarátok.

-  Az jó - motyogom. Adam is megérkezett, amint látszott elég sietve érkezett meg.

Szerintem szereti anyámat. Aggódás tükrözödik ki az arcán.

- Sziasztok! Brigitte, hogy van?

- Amint látom most tolják a szobájába - felelte helyettem Ármin. - Gyere menjünk.

De mielőtt elindultunk volna a szobájához egy, orvos és egy nővér állta el az utunkat.

- Melyikük Brigitte hozzátartozója?

- Én a lánya vagyok - motyogom a választ. Az orvos félre vont, így egyedül kellett megküzdenem bármit is fogok hallani.

- Az anyjának nincs komolyabb baja, elesett a cukra. És kicsi stressz is okozott nála galibát.

- Szóval akkor minden rendben van vele?

- Még pár vizsgálat hátra van, de minden rendben van vele. Nyugodtan menjen be hozzá - nyugtatott meg a doki. Mosolyogva intettem a fiúknak.

- Bemehettünk hozzá - vigyorogtam boldogan, azonban semelyikük sem mozdult meg. - Mi az?

- Először menj be te - mondta Adam. - Tudunk várni.

A szobába lépve láttam, hogy anya épp a tévé kapcsolóját püffőli. Úgy vettem észre visszatért hozzá az élet, én pedig szívesen néztem volna egész éjszaka.

- Szia - köszöntem halkan. Anyám elmosolyodott.

- Szia, életem szerelme - mondta kedvesen. - Hogy sikerült a vacsora? - érdeklődött. Kesernyésen felnevettem.

- Komolyan erről akarsz beszélni velem? - kérdeztem ércelődve. - Anya kórházba kerültél

- Tudom, nem kell az orrom alá dörgölni - motyogta sértetten. Egy ideig kerülte a tekintetem. - Mit mondtak neked az orvosok.

- Hogy leesett a cukrod és a stressz okozta a rosszul létet.

- Részben - suttogta maga elé révedve.

- Miért van valami más is? - kérdeztem óvatosan, csak ne legyen ennél súlyosabb dolog.

- Terhes vagyok.

Vége....