3.

 

- Szóval elég későn érkeztél- mondta anya, ahogy beléptem a konyhába, ahol éppen frissek sült sütik sorakoztak. Illatok lengtékt körbe a lakás kis zugát.

- Igen, bementem a könyvtárba - mormogom a hütőhöz sétálva, miközben gondolataim Márk és köztem és a suli között peregtek.

- Ó, értem!

Láttam anyámon, hogy nyomasztja valami.

- Holnap a nagyszülőknél eszünk.

- Ez most komoly? - kérdeztem döbbenten.

A nagyszüleim olyanok voltak, mint két igen szigorú hadúr. Nem túl gyakran találkozok velük, főleg azért nem mert tanuláson és a táncon kívül nincs időm semmire.

- Aha.

- De, hát nem értem. Nincs karácsony!

Anyám kérdőn rám tekintet. - És?

- Mi és? Nem értem miért megyünk át holnap nagyiékhoz. Mellesleg nem is biztos, hogy szeretnék a Carolinába járni - böktem ki.

- Micsoda? - anyám kezében lévő sütis t megremeg, sebtében az asztalra helyezi.

- Rossz az időzítés - mormogom. Anyám feje kezdett vörösödni.

- Mi van? Mi akar ez lenni?

- És tudod milyen messze van innen a suli? 1 órára!

Anyám arcán értetlen arckifejezés jelent meg, majd felváltotta a harag.

- Mi a fene ez a nagy változás?!

Utálok anyával veszekedni, de most az egyszer talán megfogja érteni miért nem akarok a Carolinába menni.

- Csak...csak gondolkoztam. Sokba fog ez kerülni neked.

- El sem tudod mennyire - mondta szarkasztikus hangján anyám. Itt éreztem, hogy le kellelen állnom, de képtelen voltam már azt a kis strébert eljátszani. - De miért nem?

- Mert Márk szerelmet vallott nekem, és ezért nem akarok menni! - vágtam rá.

Anyám arca már nem vörös volt, hanem már lila a méregtől.

- Na, most én azt hiszem elhúzok innen! - Teljesen ki volt akadva, annyira, hogy még a saját lakásából is elmenne , hogy ne is lásson. Kezdtem rosszul érezni magam. 

Követtem anyát, kint az utcán alig voltak. Az ősz kezdett beköszönteni, friss hüvős levegő fogadott. - Szóval egy fiú miatt, dobnál el mindent?! Hát persze! Most már értem tizenhat vagy, ideje új dolgokat kipróbálni!

Anyám néha könyörtelen tud lenni, de valamelyest megértettem. A jövőmért aggódott én meg attól, hogy nem leszek elég jó a Carolinában.

- Azt hiszem a haza megyek! - fordultam meg, hogy vissza menjek a házba. Anyám utánam fordult és követni kezdett egészen a szobámig.

- Bogi, nem értem erre vártál mindig - mondta fáradtan. - Ezért tanultál éjfélig, ha kellett. A fiúkra jut idő, ne dobd el azt, amiért évekig küzdöttél.

- Te vártál nem én! - emeltem fel a hangomat - Ez a te álmod volt!

-Nem eröltettem rád semmit. Soha semmit! - kiáltott rám. Láttam rajta, hogy könnyek szöktek a szemébe. - Ne hárísd rám, mert beindult nálad a hormonok, kisasszony!

- Tökmindegy - mondtam. Bementem a szobámba, és becsuktam az ajtót. Nem akartam erről beszélni már, anyát sem akartam jobban megbántani. Pár perccel később mikor az ágyamat készítettem elő, hogy le fekszem anya benyitott.

- Hát ez a vita elég jól sikerült, nem de?

- Nem hallottam, hogy kopogtál.

- Figyelj csak, ne kezdjük elölről? - kérdezte kedvesen. - Rendben. Beszélsz Márkról, és az én fejem sem lesz bomba, oké?

Szónélkül kezdtem el az ágyamon lévő könyvet lapozni.

-Istenem, Bogi.

- Aludni szeretnék - mondtam, anyám bólintott.

Elnyúltam az ágyon, fejemet a párnára hajtottam, és el fordultam tőle.

- Bogi...

- Nem hagynál békén?

- Jó, rendben! Azt hiszem most ebben az esetben elő kell vennem az anyakártyát. Szóval hétfőn kezdesz a Carolinába, akár akarod, akár nem. Nem vitázok erről veled!

- Meglássuk - motyogom dacosan.

- Igen, meg, mert úgy is az lesz, amit mondok.

Anya kiment a szobából. Szörnyen dühös lettem, miért nem érti meg, hogy mit akarok, miért csak az van, hogy menjek a Carolinába. Magamra húztam a takarót, megbántotnak és szörnyen éreztem magam egyszerre.

Ennyire még nem vesztünk össze anyával, igazából sosem veszekedtünk még isten igazából. Ez a mai nap, mindkettönknek más volt. Anya boldog volt, hogy sikerült az amiért évekig küzdöttünk együtt, a másik meg az, hogy végre lehetne barátom és nem lennék tovább lúzer, de ezt anyám nem értené meg.

Ha nem vettek volna fel a Carolinába, ez a veszekedés sem alakult volna ki köztünk.

Tudom, hogy anyának igaza van, egy fiúért kár eldobni mindent, de túl dacos voltam, ahhoz, hogy ezt be lássam.